Dr. Csőke Sándor: Emlékek Pleszkán Lőrincről, a kaponyai csata egyik hőséről

 Gyermekkorom korai éveiben szakadtam el bácskai szülőföldemtől. Ez a helyzet elvonta figyelmemet attól, hogy kutassam családom történetét. A XX. század nyolcvanas éveiben nagybátyám, Pleszkán Mihály (József fia) közvetítésével jutott el hozzám anyai ükapám fényképe, ami a fényképet keretező kartonra jegyzett erkölcsi intelem következtében felkeltette érdeklődésemet. Eddigi kutatásaim szerint a feliratozott kép a következő három változatban maradt fenn:

 A fénykép „A” változatának eredeti tulajdonosa egy távolabbi rokonunk volt, a Pleszkán családnak egy szintén Mihály névre keresztelt tagja (János fia), aki anyai nagyapámnak volt unokatestvére. Az „A” változat ismeretlen helyen lappang. Az erről általam őrzött reprodukciót egy sajtófotós (Jusztin Tibor) készítette. A „B” változat Pleszkán Magdolna bácsalmási lakos, míg a „C” változat Déló Nagy Eszter (férjes nevén Szrnka Eszter) szintén bácsalmási lakos tulajdonában van.

 A kép „A” változatát a Jusztin féle reprodukciónak a Magyar Nemzeti Múzeum fotótára laboratóriumában elvégzett - a kép és a szöveg láthatóságát javító – restaurált változatban mutatom be. A képnek az alábbi változata applikáció, mely az „A” változatról készített legkorábbi fénymásolat kiegészítése Pleszkán Lőrinc egészalakos képével, melyet az eredetiről készített reprodukció alapján az MNM fotótárában a rendelkezésükre álló korszerű eszközökkel javítottak fel.

A rendszerváltást követő időben megélénkült a helytörténeti kutatás, így ükapám nevével, sőt fényképének reprodukciójával több helyen is találkoztam. A fényképet közölte kiváló barátom, a bácsalmási dr. Horváth Zoltán, s mint bajmoki kötődésű személynek, a könyvében ugyancsak emléket állít az ugyancsak kitűnő helytörténész Mojzes Antal úr is (Délmagyarország 1848- 1849.). Minthogy mindkettőjükhöz nehezen olvasható másolat került, az általuk közölt olvasat nem pontos. Ezért indokoltnak látom közölni a pontos szöveget.

„Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ez családi emlék. Amit szívünk érez belül mutassuk meg aztat kívül, hogy hiszünk Jézusban, az élesze szívünket, az vezesse lépteinket és a szép Szűz Mária.

 Pleszkán Lőrincz született 1826. január 6-dikán(?). És lett földművelő 1844. Megnősült 1848-ban.

Megismertette velem a jó Istent, a Keresztfát, hogy Jézus Zászlója hittel párosul, de megösmertette az Úr Jézus a haza zászlóját is, akit Kossuth nagy hazánk fia felemelt a függetlenség zászlaját. Azt a kettőt hagyom az utódokra, hogy utánnam élve-halva kövessék tanácsomat, mert a kereszt és haza zászlója tántoríthatatlan mert vérrel van szentelve.”

 Az őstípusnak az „A” változatot tekinthetjük, mert ennek felirata származhat közvetlenül „Lőrincz-apó” kezétől. Erre utal az archaikus nyelvhasználat (ez a kifejezés: „megösmertette” vagy a dátumírás „-dikán”), ami a B és C változatokban így már nem fordul elő.

Megfejthetetlen talány, hogy a bácsalmási gazdálkodó Pleszkán Lőrincet mi kötötte Bajmokhoz, hiszen Almáson (Bácsalmáson) a Bárány (ma Damjanich) utcában háztulajdonnal rendelkezett. Ezen kívül Almás határában Dobokában is volt tanyája (présháza), amit a III. katonai felmérés 1940-es években felülvizsgált térképlapjain is Pleszkány tanyaként jelölnek. Nagy valószínűséggel a bajmoki kántor körül csoportosuló baráti társaság tagja lehetett. Legalábbis erre utal, hogy a képfelirat első soraiban olvasható „az élessze szíveinket, az vezesse lépteinket”, az akkor modern, de mára már klasszikus gyűjteménynek számító Zsasskovszky Énektár „Áldozattal járul hozzád” kezdetű miseénekből vett idézet. Mély vallásossága más vonatkozásban is megnyilvánult. Dr. Udvardy József püspök bácsalmási plébániáról szóló dolgozata szerint (90. oldal.) a Jézus Szíve szobrot (a családi hagyomány szerint az egész oltárt) Pleszkán Lőrinc adományozta a bácsalmási templomnak. Nagy valószínűséggel a kaponyai csatából való szerencsés megtéréséért hálából.

A családi hagyomány szerint Lőrinc apó volt községi bíró is. Dr. Sövény Mihály helytörténész hívta fel a figyelmemet a Zárda elnevezésű almási leánynevelő intézet 50 éves jubileumáról is megemlékező Értesítő bevetőjére, mely az alapítás körülményeit tárgyalja. Ebben Haynald bíboros érsek, Franz Mária Terézia a Kalocsai Iskolanővérek magyarországi alapítója, és Arnold főjegyző mellett Pleszkán bíró érdemeit is méltatják. Ezen a téren még további kutatást kell végeznem.

 Valószínű továbbá, hogy Pleszkán Lőrinc nem honvédként, hanem nemzetőrként vett részt a csatában. A csatában részt vevő bajmoki nemzetőrcsapat összetartására jellemző, hogy a kántor sírja egyben a nemzetőrök emlékműve is, mert rajta felvésték az együtt harcoló bajtársak nevét. Ők a következők: Töröky Pál kántor, Bagó József tanító, Bakovcsics Béla lelkész-hadnagy, Görbei Antal tanító, Nimcsevics Jakab őrvezető, Pleszkány Lőrincz (sic) gazdálkodó, Pulchardt Péter Kossuth Lajos kapitánya, Hajnal Ferenc Boca, Vukovics Simon honvédhuszár főhadnagy. Emlékük megérdemli a főhajtást.

 Az itt következő képeket Mojzes Antal munkájából vettem át. Helyeselem, hogy Mojzes Antal a nemzetőr, vagy honvéd helyett szabadságharcosoknak nevezi a bajmoki bajtársi közösséget.

 A következő képeket Mojzes Antal : Délvidék 1848-1849 c. könyvéből vettem át, s a szerző hozzájárulásával közlöm.

 A történet teljessége kedvéért röviden foglalkoznunk kell a kaponyai csata eseményeivel is, mert jelentősége sokkal nagyobb, mint amennyit erről a közvélekedés emlékezetében tart.

 Szabadka a Habsburg uralom alatt álló országok legnagyobb városai közé tartozott. Horváth Mihály is különös merészségnek írja, hogy „az ötezer főnyi szerb had …egy 45 ezer lakosságú várost támadt meg”.

 A csata eseményeit Iványitól - Mojzes Antalig számosan összefoglalták. Az összefoglaló írások közül is kiemelkedik moravicai iskola diákjainak dolgozata a Bácsország ’99/1-2 számában.

 Bács-Bodrog vármegye lakosságának ötödét kitevő szerb lakosság - abban a reményben, hogy a megye területén szerb vajdaságot alapíthat – fellázadt, s kezdetben a Ferenc csatornától délre eső területeken, majd miután Eszék elesett a Felső-Bácskában hódító hadműveletekbe kezdett. A hagyományosan határőrszolgálatot teljesítő szerbek katonai kiképzésben részesültek, s ez biztosította számukra a hadisikert. Miután a szerbek már Zombort is elfoglalták, a Honvédelmi Bizottmány február 12-én gróf Batthyányi Kázmért nevezte ki főbiztosnak. Batthyányi február 21 -én általános népfelkelést hirdetett, majd a kisebb vétségű rabokat is felfegyvereztette. Szabadkára vezényelték a gróf Hadik ezredes parancsnoksága alatt álló 4. hadtestből a Gál László alezredes vezénylete alatt álló I. hadosztályt, s úgyszintén Szabadkára irányították a Mélykút felé visszavonuló zombori védőrséget a velük visszavonuló nemzetőrökkel együtt. Így a Szabdkán összevont erők létszáma 3000 főre nőtt, s 5 ágyúval rendelkeztek. A szemben álló rác erők létszáma 5000 fő volt, és 13 ágyúval vonultak fel.

 A leírásokban annyi hiányosságot látok, hogy az indokoltnál kisebb hangsúlyt kap a zombori születésű Thim József irodalmi tevékenysége.

 Thim a kaponyai csata eseményeit így foglalja össze a Délmagyarország önvédelmi harca 1848-1849-ben című művében:

 „Reggeli 10 órakor találkoztak az ellenfelek; a két tábort csak egy ér választá el. Heves ágyúzással nyílt meg a harc. Részünkről a jobb szárnyat az 5. honvédzászlóalj képezte, Tóth József vezérlete alatt, a balt az első mozgó nemzetőr zászlóalj, a zombori nemzetőrség, két század Ferenc Károly gyalogos és 40 budai gránátos, Udvarnoki Béla alatt.

 Szerb részről a csicsó ágyú hatalmasan működött és magyarjaink jobb oldalát meghátrálásra kényszeríté. Ágyúink elnémíttattak; Gál ennélfogva gyorsan visszavonulót fúvatott; a szerbek ezt futásnak véve, több csapatosztály 3 ágyúval a hídon átkel, s a csicsóval hevesen kezd ágyúzni. A balszárnyon lévő zombori nemzetőrség Fratrics kapitány alatt, azonban nem engedelmeskedett a visszavonulási parancsnak, hanem Gfeller Ferenc őrnagy figyelmeztetése dacára, Miklósy hadnagy „előre” kiáltására támadtak. Gfeller Ferenc a visszavonulási parancsra ismételten figyelmezteté a katonaságot, mire őt egy gránátos puskatusával mellbe veré és elhallgattatá. A zombori csapat Mária Terézia idejéből származó kovás puskákkal volt felfegyverezve, ezek a közönségeseknél tovább vittek, s golyóik a szerbek sorait sűrűn érték, kik vitézeiket elhullva látván, hátrálni kezdettek. Gál ezt látván visszafordul, szuronyszegezve rohamot intéz. Az alatt a zomboriak az ágyúknak tartanak s elfoglalják; a szerbeknek ugyanis nem lévén idejök a hídon visszavonulni, a mocsaras érnek tartottak, de ott ágyúikkal bennrekedtek.”

 A lábjegyzetben a következő olvasható: „Ütközet után az 5. honvédzászlóalj az ágyúkhoz érve, a zomboriakat elkergeti és magának vindikálta a szabadkai nemzetőrökkel egyetemben.”

 Nem egyszerű megfejteni, hogyan került Pleszkán Lőrinc a Szabadka védelmére kelt sereghez. Az eseménysorból nagy valószínűséggel ez úgy rekonstruálható, hogy miután a szerbek elfoglalták Zombort, a Zombort védő erők Bajmok felé hátráltak. Eközben február 14-én Baja és Bajmok is elesett, így most már a bajmoki nemzetőröket magukkal sodorva Mélykútnak vették az irányt, s ezen az úton csatlakozott hozzájuk - mint ismerőseihez, barátaihoz – „Lőrinc- apó” is. Mélykúton kapták a parancsot, hogy vonuljanak Szabadkára. Ha feltevésem igaz, úgy Pleszkán Lőrinc a bajmoki szabadságharcosokkal a zombori nemzetőrök mellett a sereg balszárnyán harcolt.

  Id. Frankl István Emlékirat című művéhez „ A kaponyai ütközet vázlata 1849 március 5-ikén” megcímzéssel térképet  mellékelt, mely több mű  illusztrációjaként ismert. A birtokomban lévő másolatot a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főmunkatársa,   Hermann úr bocsátotta rendelkezésemre. Látható rajta az ütközet helyszíne, a magyar és a szerb csapatok, valamint a lövegek elhelyezése, s ennek megfelelően rekonstruálható az ütközet lefolyása.

  A csata helyszínét a II. katonai felmérés Nro Section 64, Colonne Nro XXXIV. jelzésű Bajmok (Bajmak) határát bemutató szelvényéről készített másolaton is bemutatom.. Ez a felvétel a XIX. század hatvanas éveiben készült, tehát az eseményekhez közeli időben. A térképkivágáson DNy-ÉK irányban halad a Bajmokot Szabadkával összekötő országút. A szelvény középpontjában látható a Kaponya (Caponia) csárda a Tavankúti-ér bal partján. A többit a leírásokból követhetjük. A térképrészlet a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára által készített másolat. Feltűnő rajta, hogy Bajmok településnevét Bajmak formában írják, mert Bajmak településnév Baskíriában is található.

 Szót kell ejtenünk ükapánk feleségéről Chippler Mártáról is (A név lehet esetleg Schippler Márta). Ükanyánk felfogásában teljes mértékig egyezett férjével. Pleszkán Mihály (József fia *1921-) mesélte: történt egyszer, hogy ükanyánk testvérei a császár zászlajával merészkedtek belépni a Bárány utcai portára, de a Mama meggyőzte őket, hogy rossz helyen járnak és 10 méteres síkfutásban rekordot kellett dönteniük. Nagybátyám azt is mesélte, hogy képviselőválasztás alkalmából az egyik jelölt Lőrinc-apónak 80 hold ugart ajánlott Göböljárásban, ha nem vonulnak fel a ’48-as zászlókkal. Ez a közlés nem ellenőrizhető, de hiba lenne elhallgatni.

 Pleszkán Lőrincet Bácsalmáson a Rudics-állomás melletti temetőben temették el. 82 évet élt Emléke Bácsalmáson feledésbe merült.

A felhasznált irodalom:

• Id. Frankl István: A kaponyai ütközet (Emlékirat térképmelléklettel)
• Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben, Pest, 1872. (II. kötet 291. o.)
• Dr. Horváth Zoltán: Adatok Bácsalmás város hadtörténetéhez (I. kötet 27-28. oldal)
• Iványi István: Szabadka szabad királyi város története (466-469. o.), Szabadka, 1886.
• Mojzes Antal: Délvidék 1848-1849.
• Thim József: Délmagyarország önvédelmi harca 1848-1849-ben (272- 275.o.), Zombor 1887.
• Thim József: Szerb fölkelés története (312-313. o.), Budapest 1940.
• Dr. Udvardy József: Bácsalmás község plébánia története (A kézirat szövegét gondozta: dr. Sövény Mihály, szerkesztette Szénásiné Harton Edit)
• Magyarország vármegyéi és városai (Szerk: Borovszky Samu), Bács-Bodrog vármegye II. 218.o
• Bácsország: 

 - 1999/1-2; (4-7.o.) A moravicai iskola tanulóinak dolgozata. (Bőséges irodalomajánlással)
 - 2000. Millenniumi szám (76-78. o.); Dr. Vékony László: Délvidéki 1848-49-es emlékhelyek. (Bőséges irodalomajánlással)
 - 2008/3. Mojzes Antal: Bajmok hagyományápoló és identitást megőrző emlékhelyei.

fMegosztás

Tweet